Adatkezelési tájékoztató

Az OnlineVagyok – továbbiakban Vállalkozás/Adatkezelő – jelen adatvédelmi tájékoztató közzététele útján tesz eleget az érintettek személyes adatainak kezelésére vonatkozó, a AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE által előírt előzetes tájékoztatási kötelezettségének. Ennek értelmében a Rendelet vonatkozó cikkei szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva kell az adatkezeléssel érintettek rendelkezésére bocsátani.

Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására, amennyiben azt a jogszabályok változása indokolja, vagy a körülmények változnak (pl. új funkciók a weboldalon). Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesítjük felhasználóinkat és partnereinket.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését. Email címünk: info@onlinevagyok.hu

Cégünk elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

CÉGNÉV: Bene Géza EV.

SZÉKHELY: 8500 Pápa, Huszár ltp. 31./B. fsz. 1.

ADÓSZÁM: 56997080-1-39

A Vállalkozás tájékoztatja az érintettet, hogy személyes adatainak kezelése körében adatkezelőnek minősül.

A személyes adatokat a Vállalkozás a vonatkozó adatkezelési célhoz kapcsolódó hozzáférési jogosultságokkal rendelkező munkavállalói, illetve a Vállalkozás részére szolgáltatási szerződések alapján tárhely szolgáltatási tevékenységet végző szervezetek ismerhetik meg, a Vállalkozás által meghatározott terjedelemben és a tevékenységük végzéséhez szükséges mértékben.

A vállalkozás tárhely szolgáltatójának adatai:

Név: Hetzner Online GmbH

Székhely: Germany 91710 Gunzenhausen Industriestr. 25

Weboldal: https://www.hetzner.com

Email cím: info@hetzner.com

Az elektronikus formában tárolt adatokat (e-maileket, dokumentumokat) a vállalkozás a saját szerverein, illetve a tárhely szolgáltató szerverein végzi. Az adattárolásra használt szerverek és rendszerek megfelelnek az adatkezeléshez kapcsolódó előírásoknak.

„Személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
„Adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége. Így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
„Az adatkezelés korlátozása”: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából.
„Profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előre jelzésére használják.
„Álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni.
„Nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető.
„Adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg. Az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
„Adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
„Címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak.
„Harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
„Az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő adatok kezeléséhez.
„Adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
„Vállalkozás”: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is.

Az érintett hozzájárulása
(1) A személyes adatok kezelésének jogszerűségének az érintett hozzájárulásán kell alapulnia, vagy valamely egyéb jogszerű, jogszabály által megállapított alappal kell rendelkeznie.

(2) Az érintett hozzájárulása alapján történő adatkezelés esetén az érintett a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájárulását a következő formában adhatja meg:
a) írásban, személyes adatkezeléshez hozzájárulást adó nyilatkozati formában.

b) elektronikus úton, a Vállalkozás internetes weboldalán megvalósított kifejezett magatartásával, jelölőnégyzet kipipálásával, vagy ha az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi. Amennyiben emailt küld, vagy telefonhívást kezdeményez felénk, azzal hozzájárul adatai kezeléséhez.

(3) A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak.

(4) A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed.
(5) Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni. Ha az érintett hozzájárulását elektronikus felkérést követően adja meg, a felkérésnek egyértelműnek és tömörnek kell lennie, és az nem gátolhatja szükségtelenül azon szolgáltatás igénybevételét, amely vonatkozásában a hozzájárulást kérik.
(6) Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás megadása előtt az érintettet erről tájékoztatni kell. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását.

Cookiek

A Vállalkozás honlapján tett látogatások során egy vagy több cookie – apró információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával – kerül küldésre a honlapot meglátogató személy számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz, amennyiben ehhez a honlapot meglátogató személy világos és egyértelmű tájékoztatást követően kifejezett (aktív) hozzájárulását adta a honlap további böngészésére irányuló magatartásával.

A cookie- a felhasználói élmény javítása, a belépési folyamat automatizálása érdekében, valamint a Google Analytics és Google szolgáltatások keretében működnek. A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak.

Az internet böngészőben beállítható, hogy a látogató elfogad vagy letilt bizonyos sütiket, illetve blokkolja valamennyi elhelyezését, valamint figyelmeztetést is kérhet arról, ha sütiket állítanak be az eszközén, valamint megtekintheti azt, hogy a meglátogatott oldal milyen sütiket helyezett el a számítógépén. A sütik kezelését az egyes böngészőkön eltérően kell beállítani. Ehhez érdemes tanulmányozni az Ön által használt böngésző beállítási lehetőségeit.

A Vállalkozás által használt cookiek letilthatók egyenesen a kezdő oldalon megjelenő Cookie sávban, ahol elfogadhatja az összes használt cookiet, vagy részletesen beállíthatja melyeket engedélyezi.

Az adatkezelés jogalapja: a látogatók önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont).

A honlap által használt cookie-k:

A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.

A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.

Analitikai Cookie-k:
Google Analytics (GA4)
A weboldal a Google Inc. („Google”) Google Analytics rendszerét használja a látogatottságának elemzésére. A Google Analytics rendszere sütiket – egyszerű, rövid, kisméretű szöveges fájlokat – tárol el a látogató informatikai eszközén és ezek segítségével elemzi a weboldal látogatottságát, segítve ezzel a weboldal fejlesztését a felhasználói élmény fokozása érdekében.

A cookieban rögzített, weboldal látogatottságára vonatkozó adatok (a látogatás időpontjával és a látogató IP címét helyettesítő kóddal együtt) a Google USA szervereire kerülnek átvitelre és letárolásra. A Google arra használja ezeket az adatokat, hogy a látogató honlap-látogatási szokásait kiértékelje, jelentéseket állítson össze ezekről, valamint arra, hogy egyéb, a weboldallal és az internet használatával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtson.

Ha a látogató a cookie beállításait szeretné kezelni, vagy letiltani, azt a saját informatikai eszközén megteheti a böngészőjében. A böngésző eszköztárától függően találhatóak meg a cookie-k/sütik/követési funkciók elhelyezkedései, általában azonban az Eszközök azon belül a Beállítások azon belül az Adatvédelem beállításai alatt lehet beállítani, hogy a látogató milyen követési funkciókat engedélyez vagy tilt meg az informatikai eszközén.

Az Analytics a következőket alkalmazza:

Remarketing cookiek-k: A korábbi látogatók vagy felhasználók számára a Google Display Hálózaton található egyéb webhelyeken való böngészés, illetve termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos kifejezések keresésekor jelenhetnek meg

Munkamenet cookie: Ezek a sütik a látogató tartózkodási helyét, a böngésző nyelvét, a fizetés pénznemét tárolják, élettartamuk a böngésző bezárása, vagy maximum 2 óra.

Mobil verzió, design cookie: Érzékeli a látogató használt eszközt, és mobilon átvált teljes nézetre. Élettartama 365 nap.

Az Analytics webes tevékenysége letiltható, ehhez fel kell keresni a Google Analytics letiltó oldalát (http://tools.google.com/dlpage/gaoptout), és telepíteni kell a bővítményt böngészőhöz.

Google Adwords cookie Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.

A Google cookiekkal kapcsolatban az alábbi linken található bővebb tájékoztatás: https://www.google.com/policies/technologies/cookies

Google általános cookie tájékoztató: https://www.google.com/policies/technologies/types/

Google Analitycs tájékoztató: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage?hl=hu

Az adatkezelés jogalapja: a látogatók önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont).

Cookie elfogadás cookie: Az oldalra érkezéskor a figyelmeztető ablakban elfogadja a cookiek tárolásáról szóló nyilatkozatot. Élettartama 365 nap.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Az adatkezelés jogalapja regisztráció, hírlevél feliratkozás esetén az érintett hozzájárulása, amelyet az érintett a Vállalkozás honlapján a „regisztráció” illetve „hírlevél feliratkozás” szövegrész melletti jelölőnégyzet kipipálásával ad meg adatainak kezelésére vonatkozó tájékoztatást követően.

Az érintetti kör regisztráció, hírlevél feliratkozás esetén: minden olyan természetes személy, aki a Vállalkozás hírlevelére feliratkozni kíván, illetve a honlapon regisztrálni kíván és hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez.

A kezelt adatok köre hírlevél feliratkozás esetén: név, e-mail cím.

Az adatkezelés célja hírlevél feliratkozás esetén: az érintett tájékoztatása a Vállalkozás szolgáltatásairól, termékeiről, az azokban bekövetkezett változásokról, tájékoztatás hírekről, eseményekről.

Az adatok címzettjei (akik megismerhetik az adatokat) hírlevél feliratkozás, regisztráció esetén: a Vállalkozás vezetője, ügyfélkapcsolatot ellátó munkatárs, a Vállalkozás weblapjának üzemeltetését/tárolását ellátó adatfeldolgozó munkatársai.

Az adatkezelés időtartama hírlevél feliratkozás, regisztráció esetén: leiratkozásig, vagy az érintett kérelmére történő törlésig.

Az érintett a hírlevélről bármikor leiratkozhat, illetve kérheti regisztrációja (személyes adatai) törlését. A hírlevél leiratkozás az érintett részére megküldött elektronikus levelek láblécében elhelyezett leiratkozási linkre kattintva történik.

Vállalkozásunk a Mailpoet hírlevélküldő szolgáltatást veszi igénybe, a szoftverszolgáltató adatkezelési nyilatkozata itt olvasható.

ELEKTRONIKUS ÜZENETEK/EMAILEK KEZELÉSE
A Vállalkozás igazodva a GDPR 24. és 32. cikkeihez, az adatbiztonsági előírásoknak megfelelő szervereken, titkosítási eljárással folytatja az elektronikus levelezését. Az elektronikus üzenetek amennyiben szerződéskötési, vagy egyéb adatkezelési célhoz kapcsolódnak, úgy a jogszabályban meghatározott időkorláttal kerülnek tárolásra, egyéb esetben az adattakarékosság jegyében a további feladatot nem igénylő levelezés lezárását követően az elektronikus levelek/üzenetek törlésre kerülnek. A Vállalkozás email címére a weboldalról érkező üzenetek és egyenesen az érintett címéről érkező üzenetek kezelése ugyanazon folyamat alapján történik. A Vállalkozás az email címére érkező leveleket a személyes adatok védelméről szóló jogszabályoknak megfelelően kezeli, azokat harmadik félnek az érintett előzetes hozzájárulása nélkül nem adja ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából.

Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.

Hozzászólás írása után a honlap a megadott nevet, e-mail és web címet sütiben eltárolja. A tárolás csak kényelmi célokat szolgál, hogy a következő hozzászóláskor ne kelljen automatikusan kitölteni. A sütik lejárati ideje 1 év.

KÖZÖSSÉGI OLDALAK

A vállalkozás két közösségi felületen üzemeltet saját oldalt:

Facebook: https://www.facebook.com/

Linkedin: https://www.linkedin.com/company/

Az oldalakon cikkek, leírások publikálása, álláshirdetések megjelentetése valósul meg.

Az oldalak követőinek, „lájkolóinak” adatait nem gyűjtjük, nem tároljuk egyéb célokra. Amennyiben ezeken a felületeken felveszi velünk a kapcsolatot, úgy a jelen adatvédelmi szabályzat, valamint az oldalakat üzemeltető adatvédelmi szabályzata van érvényben.

A Facebook adatvédelmi szabályzata: www.facebook.com/privacy/policy

A Linkedin adtvédelmi szabályzata: https://www.linkedin.com/legal/privacy-policy

1) A Vállalkozás a vele szerződő természetes személyek – ügyfelek, vevők, szállítók – személyes adatainak kezelését ellátja a szerződéses jogviszonnyal összefüggésben. A személyes adatok kezeléséről az érintettet tájékoztatni kell, de a szerződéskötés és megbízás teljesítésének nem feltétele az érintett hozzájárulása.

(2) Az érintettek köre: mindazon természetes személyek, vállalkozások, akik a Vállalkozással szerződéses kapcsolatot létesítenek.

(3) Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése, az adatkezelés célja a kapcsolattartás, a szerződésből eredő igényérvényesítés, szerződéses kötelezettségeknek megfelelés biztosítása.

(4) A személyes adatok címzettjei: a Vállalkozás vezetője, a Vállalkozás ügyfélszolgálati, könyvviteli feladatokat munkakörük alapján ellátó munkavállalói, adatfeldolgozói.

(5) A kezelt személyes adatok köre: név, lakcím, székhely, telefonszám, e-mail cím, adószám, bankszámlaszám, vállalkozói igazolvány szám, őstermelői igazolvány szám.

(6) Az adatkezelés időtartama: a szerződés megszűnésétől számított 5 év.

Az érintett személy jogairól röviden a következő tájékoztatást adja a Vállalkozás:

Az érintettnek joga van:

a tájékoztatáshoz az adatkezelés megkezdése előtt,

arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz,

adatainak helyesbítését, törlését kérni, értesítést kapni az adatkezelőtől ennek megtörténtéről,

az adatkezelés korlátozását kérni, értesítést kapni az adatkezelőtől ennek megtörténtéről,

az adathordozhatósághoz,

tiltakozáshoz, ha személyes adatait közérdekű célból, vagy az adatkezelő jogos érdekére hivatkozással kezelik.

mentesüljön az automatikus döntéshozatal alól, beleértve a profilalkotást,

a felügyeleti hatóságnál való panasztételhez. Panasztételhez való jogát az érintett az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság,cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.,Telefon: +36 (1) 391-1400;Fax:+36(1)391-1410.,www:http://www.naih.hue-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz,

az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz,

az adatvédelmi incidensről való tájékoztatáshoz.

TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG
(1) Az érintett jogosult arra, hogy adatainak kezelésére irányuló tevékenység megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon az adatkezeléssel összefüggő információkról.

(2) Rendelkezésre bocsátandó információk, ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik:

az adatkezelőnek és – ha van ilyen – az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;

a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;

az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekei;

adott esetben a személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái, ha van ilyen;

(3) Az (1) bekezdésben említett információk mellett az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában, annak érdekében, hogy a tisztességes és átlátható adatkezelést biztosítsa, az érintettet a következő kiegészítő információkról tájékoztatja:

a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól;
az érintett azon jogáról, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való jogáról;
adatkezelés esetén a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e, valamint hogy az érintett köteles-e a személyes adatokat megadni, továbbá hogy milyen lehetséges következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
az adatkezelés milyen jelentőséggel, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel bír.
(3) Ha az adatkezelő a személyes adatokon a megszerzésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és a (2) bekezdésben említett minden releváns kiegészítő információról.

(4) Az (1)–(3) bekezdést nem kell alkalmazni, ha és amilyen mértékben:

az érintett már rendelkezik az információkkal;

a szóban forgó információk rendelkezésre bocsátása lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényelne, különösen a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, a 89. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek és garanciák figyelembevételével végzett adatkezelés esetében, vagy amennyiben az e cikk (1) bekezdésében említett kötelezettség valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezen adatkezelés céljainak elérését. Ilyen esetekben az adatkezelőnek megfelelő intézkedéseket kell hoznia – az információk nyilvánosan elérhetővé tételét is ideértve – az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében;

az adat megszerzését vagy közlését kifejezetten előírja az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog, amely az érintett jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedésekről rendelkezik; vagy

a személyes adatoknak valamely uniós vagy tagállami jogban előírt szakmai titoktartási kötelezettség alapján, ideértve a jogszabályon alapuló titoktartási kötelezettséget is, bizalmasnak kell maradnia.

AZ ÉRINTETT HELYESBÍTÉSHEZ ÉS TÖRLÉSHEZ VALÓ JOGA
A HELYESBÍTÉSHEZ VALÓ JOG
(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)
(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre
a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
(2) Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az érintett kérelmére azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:

a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG
(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
(2) Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

(3) Az adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

A SZEMÉLYES ADATOK HELYESBÍTÉSÉHEZ, VAGY TÖRLÉSÉHEZ, ILLETVE AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
(1) Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel.

(2) Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

AZ ADATHORDOZHATÓSÁGHOZ VALÓ JOG
(1) Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

az adatkezelés az érintett hozzájárulása a személyes adatok kezeléséhez hozzájáruláson, vagy szerződésen alapul; és

az adatkezelés automatizált módon történik.

(2) Az adatok hordozhatóságához való jog (1) bekezdés szerinti gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

(3) Az (1) bekezdésben említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

A TILTAKOZÁSHOZ VALÓ JOG
1) Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a közérdekű vagy közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében megvalósuló adatkezelése, illetve az adatkezelő, vagy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

(2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

(3) Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben említett jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.

(5) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.

(6) Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

AZ AUTOMATIZÁLT DÖNTÉSHOZATAL ALÓLI MENTESSÉG JOGA
(1) Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:

az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;

meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy

az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

(3) A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben az adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.

(4) A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatoknak

Az érintett panasztételhez és jogorvoslathoz való joga

A FELÜGYELETI HATÓSÁGNÁL TÖRTÉNŐ PANASZTÉTELHEZ VALÓ JOG.
(1) Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen a felügyeleti hatóságnál ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.

(2) Panasztételhez való jogát az érintett az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c Telefon: +36 (1) 391-1400; Fax: +36 (1) 391-1410 www: http://www.naih.hu e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

(3) A felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy a az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.

A FELÜGYELETI HATÓSÁGGAL SZEMBENI HATÉKONY BÍRÓSÁGI JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOG
(1) Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.

(2) Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

(3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

(4) Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

(1) A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

(2) Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

Korlátozások
(1) Az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az alábbiak védelméhez szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban:

bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése vagy a vádeljárás lefolytatása, illetve büntetőjogi szankciók végrehajtása, beleértve a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelmet és e veszélyek megelőzését;

az Unió vagy valamely tagállam egyéb fontos, általános közérdekű célkitűzései, különösen az Unió vagy valamely tagállam fontos gazdasági vagy pénzügyi érdeke, beleértve a monetáris, a költségvetési és az adózási kérdéseket, a népegészségügyet és a szociális biztonságot;

a bírói függetlenség és a bírósági eljárások védelme;

a szabályozott foglalkozások esetében az etikai vétségek megelőzése, kivizsgálása, felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

akár alkalmanként – a közhatalmi feladatok ellátásához kapcsolódó ellenőrzési, vizsgálati vagy szabályozási tevékenység;

az érintett védelme vagy mások jogainak és szabadságainak védelme;

polgári jogi követelések érvényesítése.

Az Adatvédelmi Incidensről Történő Tájékoztatás
(1) Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

(2) Az (1) bekezdésben említett, az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell legalább a

az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit, az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket, az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

(3) Az érintettet nem kell az (1) bekezdésben említettek szerint tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:

az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;

az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, az (1) bekezdésben említett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;

a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.

(4) Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását, vagy megállapíthatja a (3) bekezdésben említett feltételek valamelyikének teljesülését.

AZ ÉRINTETT KÉRELME ESETÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁS
(1) A Vállalkozás elősegíti az érintett jogainak gyakorlását, az érintett jelen adatkezelési tájékoztatóban is rögzített jogainak gyakorlására irányuló kérelem teljesítését nem tagadhatja meg, kivéve, ha bizonyítja, hogy az érintettet nem áll módjában azonosítani.

(2) A Vállalkozás indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

(3) Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

(4) Ha a Vállalkozás nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be a felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

(5) A Vállalkozás díjmentesen biztosítja az érintett számára a következő tájékoztatást és intézkedést: visszajelzés a személyes adatok kezeléséről, hozzáférés a kezelt adatokhoz, adatok helyesbítése, kiegészítése, törlése, adatkezelés korlátozása, adathordozhatóság, tiltakozás az adatkezelés ellen, az adatvédelmi incidensről való tájékoztatás.

(6) Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre: 5000.- Ft összegű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.

(7) A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az adatkezelőt terheli.

(8) Ha az adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.

ADATVÉDELMI INCIDENS (PERSONAL DATA BREACH) ESETÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁS
(1) Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

(2) Adatvédelmi incidensnek minősül a személyes adatokat tartalmazó eszköz (laptop, mobiltelefon) elvesztése, vagy ellopása, illetve az is annak minősül, ha az adatkezelő által titkosított állomány visszafejtésére szolgáló kód elvesztése, hozzáférhetetlenné válása, ransomware (zsarolóvírus) általi fertőzés, amely a váltságdíj megfizetéséig hozzáférhetetlenné teszi az adatkezelő által kezelt adatokat, az informatikai rendszer megtámadása, tévesen elküldött személyes adatokat tartalmazó e-mail, címlista nyilvánosságra hozatala stb.

(3) Az adatvédelmi incidens észlelése esetén a Vállalkozás képviselője haladéktalanul vizsgálatot folytat le az adatvédelmi incidens azonosítása és lehetséges következményeinek megállapítása céljából. A károk elhárítása érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni.

(4) Az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenteni köteles az illetékes felügyeleti hatóságnál, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

(5) Az adatfeldolgozó az adatvédelmi incidenst, az arról való tudomásszerzését követően indokolatlan késedelem nélkül bejelenti az adatkezelőnek.

(6) Az (3) bekezdésben említett bejelentésben legalább:

ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, beleértve – ha lehetséges – az érintettek kategóriáit és hozzávetőleges számát, valamint az incidenssel érintett adatok kategóriáit és hozzávetőleges számát;

közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;

ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;

ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

(7) Ha és amennyiben nem lehetséges az információkat egyidejűleg közölni, azok további indokolatlan késedelem nélkül később részletekben is közölhetők.

(8) Az adatkezelő nyilvántartja az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket. E nyilvántartás lehetővé teszi, hogy a felügyeleti hatóság ellenőrizze a Rendelet 33. cikkében foglalt követelményeknek való megfelelést.

(1) A Vállalkozás személyes adatot csak a jelen szabályzatban rögzített tevékenységekkel összhangban, az adatkezelés célja szerint kezelhet.

(2) A Vállalkozás az adatok biztonságáról gondoskodik, e körben kötelezettséget vállal arra, hogy megteszi mindazon technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az adatbiztonságra vonatkozó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához, illetőleg kialakítja a fentiekben meghatározott jogszabályok érvényesüléséhez szükséges eljárási szabályokat.

(3) A Vállalkozás az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

(4) A Vállalkozás által az adatbiztonság érdekében végrehajtandó technikai és szervezési intézkedéseket a Vállalkozás adatvédelmi szabályzata rögzíti.

(5) A Vállalkozás az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére, több lehetséges adatkezelési megoldás esetén a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosító megoldást választja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.

Az adatfeldolgozással kapcsolatos általános szabályok

(1) Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit törvény, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az adatkezelő határozza meg.

(2) A Vállalkozás deklarálja, hogy az adatfeldolgozó tevékenysége során az adatkezelésre vonatkozó érdemi döntés meghozatalára kompetenciával nem rendelkezik, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

(3) Az adatfeldolgozó részére az adatkezelési műveletek tárgyában adott utasítások jogszerűségéért a Vállalkozás felel.

(4) A Vállalkozás kötelezettsége az érintettek számára az adatfeldolgozó személyéről, az adatfeldolgozás helyéről való tájékoztatás megadása.

(5) A Vállalkozás az adatfeldolgozónak további adatfeldolgozó igénybevételére felhatalmazást ad.

(6) Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződést írásba kell foglalni. Az adatfeldolgozással nem bízható meg olyan szervezet, amely a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt.

Érintett az Adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) fordulhat.

Érintett jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az Adatkezelő kérésre a Felhasználót tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.

Az uniós polgárok személyes adatainak EU-n belüli és EU-n kívüli védelmére vonatkozó szabályokat az alábbi linken ismerheti meg: https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection_hu