A jövő háborúját a számítógépek és a mögöttük ülő programozók vívják.

Kánai András
Soczó Kristóf
Soczó Kristóf

Igen fiatal voltam, mikor elsőként számítógéphez kerültem. Első játékom ennek kapcsán, ami mai napig örök kedvenc, a StarCraft. Talán ez a játék inspirált elsőkörben, hogy jobban megkellene ismerkedni a számítógépezéssel. Mindig mindenkinek azt mondtam kiskoromba, játékokat fogok készíteni, bár akkor még előskörben fizikális játékra gondoltam, mivel nem láttam a virtuális tér mögé, ezért nem is tudtam vele azonosulni. A legjobb megmaradt beszélgetésem un tesómmal volt, aki azt mondta, mikor még alsó tagozatos voltam “Azt hiszed, hogy játékot majd úgy készítesz hogy ülsz egy szobában?” Pár évvel később, felsőtagozatban pontosan így készítettem el az első dbp-ben programozott fejtörő kvíz játékomat nővéremnek, karácsonyi ajándékként. Ez indított el engem az informatikai vonalon, és innentől szélesedett a paletta, és nőtt a rálátásom.

Sokáig a játékfejlesztési vonalon haladtam, majd miuátn kikerültem a középiskolából, elkezdtem aktívabban érdkelődni a weblapkészítés iránt. Egyszerű html oldalakkal kezdődőtt, majd a WordPress megismerése után már közel 5 éve ezzel a platformal dolgozok.

  • #CssWarrior
  • #IndieCreatorz
  • #Frontend

My Skills

Jártasságok

Elementor
0%
Front-End
0%
Css
0%
JetEngine
0%
WpBakery
0%

My Skills

Jártasságok

Elementor
0%
Front-End
0%
Css
0%
JetEngine
0%
WpBakery
0%

My Projects

Projektek

omwliving
Dátum: július 20, 2020
Befejezett
Álló Projekt
Front-end
iberaconsulting
Dátum: március 10, 2020
Befejezett
Álló Projekt
Front-end
Back-end
Onlinevagyok -canadian-napelem
Dátum: június 9, 2018
Befejezett
Átadva
Front-end
grandetime
Dátum: május 30, 2019
Befejezett
Átadva
Front-end
solidandneat
Dátum: április 28, 2020
Befejezett
Átadva
Front-end
Back-end
klinikka
Dátum: május 1, 2020
Befejezett
Átadva
Front-end
Back-end

My Projects

Projektek

omwliving
Dátum: július 20, 2020
Befejezett
Álló Projekt
Front-end
iberaconsulting
Dátum: március 10, 2020
Befejezett
Álló Projekt
Front-end
Back-end
Onlinevagyok -canadian-napelem
Dátum: június 9, 2018
Befejezett
Átadva
Front-end
grandetime
Dátum: május 30, 2019
Befejezett
Átadva
Front-end
solidandneat
Dátum: április 28, 2020
Befejezett
Átadva
Front-end
Back-end
klinikka
Dátum: május 1, 2020
Befejezett
Átadva
Front-end
Back-end

Minden jog fenntartva © 2020. | onlinevagyok | IndieCreatorz